Fiat Tipo TCR – versenyre született

2020.04.27
Mint tudjuk, a Fiat-Chrysler csoportot a túraautó versenyfutamokon eddig az Alfa Romeo Giulietta képviselte, ám ennek a gyártása nemrég leállt, talán ez lehet az elsődleges oka annak, hogy megérkezett a Tipo TCR.

A Fiat támogatásával a fejlesztést végző Technodom cég egy ízben (2018-ban) már megszellőztetett információkat a Tipo TCR projectről, de valahogy ez a modell azóta sem akart megszületni. Az akkor kiszivárogtatott sziluettek sem hasonlítanak már arra, mint amit most bemutattak.


Azon nyilván nem kell csodálkozni, ha azt feltételezzük, hogy ebbe a modellbe is az Alfa Romeo Giuliában már megismert 1,8 literes turbómotort építenék be, a Fiat ennek tényét nem erősítette meg egyelőre (igaz nem is cáfolta), így azt feltételezzük, hogy a motor marad.

A Tipo TCR versenyváltozat felépítménye némileg változott az alap Tipo-hoz képest, amelynek viszonylag keskeny és magas felépítését jelentős szélesítésekkel egyensúlyozták ki, így a stabilitása még kanyarsebességben is fel fogja venni a versenyt a konkurens járművekkel.


Azt ma még senki nem tudhatja, hogy az idén bárhol is tartanak-e még autóversenyeket a világban, a Technodom szakemberei mindenesetre bíznak abban, hogy az új Tipo TCR még az idén bemutathatja, hogy mire képes. A Fiat és a Technodom az új versenyautót szeretné a TCR európa-bajnokságon, az olasz nemzeti bajnokságon és a WTCR egyes futamain is benevezni.

Forrás: CarScoop
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk