A legjobb ferdehátúak 2026-ban: kicsi, de megfelelően felszerelt mindennapi autók
2026.08.24
A ferdehátúak régen az alapértelmezett univerzális családi autók voltak a praktikum, az üzemanyag-takarékosság és a megfizethetőség nyerő kombinációja miatt – de az elmúlt évtizedben a divatosabb családi SUV versenytársak háttérbe szorították őket.
Mivel a
Ford nemrégiben befejezte a
Focus – évtizedek óta az egyik legfontosabb családi ferdehátú – gyártását, a
Hyundai pedig leállította az
i30-at, azt gondolhatnánk, hogy ez azt jelenti, hogy a szerény ferdehátú (hatchback) kategória meghalt. De nem.
Továbbra is fontos és népszerű területe maradt az autópiacnak, széles választékkal elektromos autókból és hibrid opciókból – valamint rengeteg tiszta benzinmotoros, sőt még néhány dízel opcióból is válogathatunk.
A választékban olyan közismert márkák szerepelnek, mint a
Honda Civic és a
Volkswagen Golf, valamint olyan új piaci belépők, mint például a
Kia EV4. A 10 legjobb új ferdehátú mellett kiemelünk egyet, amit jobb ha elkerülsz, továbbá kiegészítésképpen
három nagyszerű használt autót is betettünk az ajánlati listába, az újak mellett.
Hogy választottuk ki a leginkább ajánlott autókat?
Annak ellenére, hogy ez egy hanyatló piac, még mindig rengeteg szereplő található benne – és
a mi feladatunk az, hogy rangsoroljuk, hogyan viszonyulnak az egyes autók az összes versenytársukhoz. Részletes értékelési struktúránk segítségével értékeltük a legjobb ferdehátúakat, és az alábbiakban a TOP 10-et rangsoroltuk olyan sorrendben, ahogy mi ajánljuk őket.
Minden általunk értékelt járművet átfogó tesztelésnek vetettünk alá a Parkers csapatával, először a nemzetközi autóbemutatókon, majd közelebb az otthonunkhoz, ezt gyakran hosszú távú tesztek követték, ahol hónapokig együtt éltünk velük. Az autók értékelése során 10 kulcsfontosságú kategóriát vettünk figyelembe:
teljesítmény, kezelhetőség, vezetési élmény, kényelem, üzemeltetési költségek, környezetbarát hitelesség, megbízhatóság, felszereltség, biztonság és praktikum.
1. Kia EV4 – Ez lett a nyertes: 2026 legjobb ferdehátúja
A legjobb új ferdehátú, amit meg lehet ma vásárolni – és ráadásul elektromos is.
„
Úgy gondolom, hogy a Kia EV4 az elektromos ferdehátúak jelenlegi csúcsa. Minden fontos kategóriában legyőzte legnagyobb riválisait, mivel nagyobb hatótávolságot, nagyobb csomagtartót, jobb hatékonyságot, logikusabb belső teret és jobb ár-érték arányt kínál.” –
mondta Keith Adams, szerkesztő, Parkers.
A Kia márka jelenlegi elektromos autói továbbra is lekőrözik német és japán versenytársaikat – és
ez a ferdehátú az egyik legjobb alkotásuk. Véleményünk szerint ez a legjobb ferdehátú, és a hatótávolság, a csomagtartó, a hatékonyság, a kényelem és az ár-érték arány tekintetében a
Volkswagen ID.3 és a
Cupra Born fölé emelkedik.
Ja, és az EV4
sokkal logikusabb utasteret kapott, ami sokat számít, amikor a riválisok zavaró, képernyővezérelt belső elrendezéssel rendelkeznek. Ne feledkezzünk meg a
Kia hétéves garanciájáról sem, és a maximálisan bejelentett,
610 kilométeres elektromos hatótávolsága a leghosszabb az összes ferdehátú között.
Az igazsághoz hozzátartozik, hogy
a Cupra Born-t igaz sokkal izgalmasabb vezetni, és a Kia aktív biztonsági felszerelései is kissé zavaróak, de ha az autóval szembeni fő igényed a praktikum és a megbízhatóság (ami a legtöbb családra igaz), akkor ez lehet a tökéletes autó erre a célra.
Ami még jobb, hogy nem kell sokat költened az autó legjobb verziójáért. Válaszd az alapfelszereltségű
Air modellt a Kia 81,4 kWh-s akkumulátorával, és máris a kategória királya lesz a tiéd.
2 MG4 EV – Ez is melegen ajánlott ferdehűtú
„
Ha megfizethető és praktikus utat keres az elektromos autózás felé, megtaláltad.” –
mondta Luke Wilkinson, a Parkers főszerkesztő-helyettese.
Az MG áttörte a családi ferdehátúakon belül a kategóriája határait, amikor 2022-ben bemutatták az elektromos
MG4-et, amelynek ára felvehette a versenyt a benzin- és dízelmotoros riválisokkal. Nagyon lenyűgözött minket, annyira, hogy
akkoriban az Év Autója lett. Néhány évvel később is nagyra értékeljük, bár most egy facelift részeként még jobb is lett.
Azzal, hogy az MG bemutatta az olcsóbb
MG4 Urban modellt, amely inkább városi célú elektromos autó, a hagyományos MG4-et egy kicsit feljebb mozdította, bár megtartotta az árat, amely még mindig a legtöbb riválisnál alacsonyabb. Bár kívülről szinte ugyanúgy néz ki, az MG4 belsejébe pillantva a vezetőt nagyobb és könnyebben használható érintőképernyő, jobb anyagminőség és – ami fontos – új fizikai gyorsbillentyűk fogadják.
A belépő szintű akkumulátort is elhagyták, a vásárlók most 64 kWh-s és 77 kWh-s egységek közül választhatnak, amelyek állítólag 450, illetve 550 km hatótávolságot biztosítanak.
Bár
az MG4 még mindig nem a legtágasabb ferdehátú, és nem vagyunk különösebben lenyűgözve a hideg időben mutatott hatékonyságától sem, mégis nagyra értékeljük, különösen a legújabb frissítés után.
3. Honda Civic - A legjobb hibrid ferdehátú
„
A praktikum, a lendületes megjelenés és a vezetési élmény ügyesen megvalósított kombinációjával a Civic már a 11. generációjánál tart, de egy lépést sem veszített a fejlődésben.” –
mondta Keith Adams, szerkesztő, Parkers..
A Honda Civic egy másik korábbi Parkers Év Autója díjnyertes, és még
évekkel a forgalomba helyezés után is a kategória egyik legjobbjának tartjuk.
A Civicet Európában több piacon is sajnos csak hibrid hajtáslánccal árusítják, de ez talán a legjobb benne, mivel a sima és erős teljesítményt alacsony üzemeltetési költségekkel ötvözi.
Ez az egyik legjobb hibrid autó, amit ma megvásárolhatsz, és minden bizonnyal a legjobb ferdehátú ilyen típusú hajtáslánccal.
Bár nincs hatalmas hátsó fejtere, és ez
az egyik legdrágább autó ezen a listán, kifinomult vezetési élményével, kiváló felépítési minőségével és kifinomult hibrid beállításával mégis megéri az árát.
4. Skoda Octavia - A legjobb utas- és csomagtérrel rendelkező új ferdehátú
„
A Skoda egy nagyon rátermett, szerethető családi ferdehátút alkotott, amelyet alig lehet kritizálni. Kényelme, belső tere és kifinomultsága is nehezen verhető.” –
mondta Keith Adams, szerkesztő, Parkers.
Bár szorosan kapcsolódik a Volkswagen Golfhoz, a Skoda Octavia néhány nagyszerű ár-érték arányú opciónak köszönhetően megelőzi. A
hasonló ferdehátúaknál hosszabb karosszériájával lényegesen több helyet kínál az utasok és a csomagok számára, mint a legtöbb versenytársa. A 2024-es enyhe ráncfelvarrás során néhány technikai fejlesztést is végrehajtottak, például gyorsabb és nagyobb infotainment képernyőt kapott.
A ráncfelvarrást követően az Octavia motorválasztéka két benzin- és két dízelváltozatra csökkent. A legkisebb 1,0 literes benzinmotorokat kivették a kínálatból a plug-in hibriddel együtt – utóbbi különösen furcsa döntésnek tűnik, tekintve, hogy a mechanikailag hasonló
VW Golfban és
Audi A3-ban is megvásárolható. Időközben elérhető egy 1,5 literes benzinmotoros mild hibrid hajtáslánc, valamint néhány lenyűgözően takarékos dízel, és mindegyik kiváló univerzális autónak bizonyul.
5. Volkswagen Golf - A legelegánsabb ferdehátú
”
A Volkswagen legújabb Golf-frissítései egy jó autót még jobbá tettek. Ugyanolyan praktikus, mint volt, de egy kicsit hatékonyabb, mint korábban, és most egy sokkal felhasználóbarátabb infotainment rendszerrel lett felszerelve.” –
mondta Luke Wilkinson, a Parkers főszerkesztő-helyettese.
Bár a jelenlegi nyolcadik generációs VW Golf
nem kapta a legjobb fogadtatást, amikor 2020-ban bemutatták, egy
2024-es frissítés jelentős fejlesztéseket hozott, és sokkal ajánlottabbá tette. A Volkswagen visszatért a kormánykeréken található hagyományos nyomógombokhoz a nehezen használható haptikus kezelőszervek helyett, és az infotainment képernyő is gyorsabb és nagyobb lett, 12,9 hüvelyk méretű. Ezek a finomhangolások, a háttérvilágításos klímaberendezéssel együtt, mindent sokkal felhasználóbarátabbá tettek.
A belépő szintű 1,0 literes benzinmotorokat fokozatosan kivonták a forgalomból a finomítottabb
1,5 literes TSI EVO egységek javára. A plug-in hibrid hajtáslánc szintén kulcsfontosságú vonzerő, nagy akkumulátorával több mint 130 kilométeres, tisztán elektromos hatótávolságot kínál – ami jelentős szám egy ekkora ferdehátú autó esetében –, ugyanakkor
a dízelmotorokat a közelmúltban kivonták a forgalomból.
A Golf továbbra is az egyik legnépszerűbb autó Európában, és olyan kifinomultsággal vezet, amivel az olcsóbb versenytársaknál nem találkozhatunk, magas szintű kényelmet biztosítva, amely lehetővé teszi, hogy elkerüljük a nagyobb kerekekkel szerelt verziókat. A változatok széles választéka szintén igazi értékesítési pont, az alacsony kibocsátású
plug-in hibridektől egészen a
GTI és
R hot hatch modellekig.
6. BMW 1-es sorozat - A legjobb prémium ferdehátú
„
Az 1-es sorozat a legjobb prémium ferdehátú, amit vásárolhatsz, nagyon szeretjük a belső terét és a sportosabb vezetési élményt.” –
mondta Keith Adams, szerkesztő, Parkers.
Bár
az elsőkerék-hajtása eltér a cég korábbi termékeitől, a legújabb BMW 1-es sorozat nem szenved ettől. Kezelhetősége és teljesítménye
a legjobban vezethető ferdehátúak közé sorolja. A lágy hibrid motorok segítenek abban, hogy viszonylag gazdaságos maradjon. Az
Audi A3-mal és a
VW Golffal ellentétben azonban nincs elérhető plug-in hibrid változat.
A negyedik generációs 1-es sorozatot 2024-ben mutatták be, frissített belső térrel, amely illeszkedik a BMW többi modelljéhez. Mind
az infotainment, mind a vezetőkijelző egyetlen ívelt egységbe integrálódik, amely a vezető felé néz – és ugyanolyan megjelenést kölcsönöz neki, mint sok sokkal drágább BMW. Sok kezelőszerv mostantól az érintőképernyőn keresztül kezelhető, de
a gyorsbillentyűk mindig kéznél vannak.
Az 1-es sorozat egyetlen igazi gyenge pontja a praktikussága, különösen a korlátozott hátsó utastérrel és a
kis csomagtartóval a mild hibrid változatoknál.
7. SEAT Leon - A legjobb ferdehátú, bőséges hátsó lábtérrel
„
A SEAT Leon egy markáns stílusú és tágas ferdehátú, gazdag felszereltséggel és az ütős motorok széles választékával.” –
mondta Ted Welford, a Parkers új autókért felelős szerkesztője.
Most, hogy a
Ford Focus távozott, a SEAT Leon megfelelőenek tűnik arra, hogy helytálljon. A Focushoz hasonló tulajdonságokat kínáló Leon
stílusos, jól vezethető, praktikus és – ami fontos –
kiváló ár-érték arányú, akár megvásárolod, akár lízingeled. A Leon sokkal olcsóbb is, mint a legolcsóbb
Octavia vagy
Golf, bár a belépő szintű felszereltség nem túl bőséges, és a belépő szintű változatok érezhetően olcsóbbnak tűnnek.
A közelmúltbeli frissítésnek köszönhetően
a plug-in hibrid változat akár 130 km-es elektromos hatótávolságot is elérhet, így jobban megközelíti a
Golf megfelelőjét. Ötféle felszereltségi szint közül választhatsz, így minden költségvetéshez megfelelő lehet a
Leon. Az éles kormányzás előnyt biztosít neki a többi ferdehátúval szemben, de egyes vezetők az FR Sport 18 colos kerekeit meglehetősen határozottnak találják majd.
8. Cupra Born – Az egyik legjobb elektromos ferdehátú
„
Bár nem olyan élvezetes, mint egy hagyományos hot hatch, azért mindenesetre ez egy fürge és nagy teljesítményű gép, amelyet élvezetes gyorsan vezetni még a göröngyösebb vidéki utakon is.” –
mondta Alan Taylor-Jones, a Parkers autóipari tesztelésének vezetője.
A Volkswagen ID.3-on alapuló Cupra Born a sportosabb, réz díszítésű unokatestvére. A Cupra Born ugyanazt a teljesítményt és akkumulátor-opciókat kapja,
a nagyobb, 79 kWh-s változat hivatalosan akár 610 km-es hatótávolságot is ígér. Még a kisebb, 58 kWh-s akkumulátor valós hatótávolsága is meghaladja a 370 km-t.
Az alacsonyabb és merevebb felfüggesztés hot hatch érzetet ad az ID.3-hoz képest, de ez kissé bizonytalanná teheti az úthibákon. Ennek ellenére, ha értékeled az élvezetesen vezethető autót, akkor ez egy méltó kompromisszum, és az utazás messze nem kényelmetlen. A belépő szintű változatok jól felszereltek, és az ötéves garancia két évvel hosszabb, mint amit a Volkswagentől kapsz.
Azonban elég drága megvenni, de mindenképpen egy lépéssel a többi elektromos ferdehátú felett teljesít. A Cupra nemrégiben bemutatta a Born egy
átalakított változatát is, amely fejlesztéseket hozott a belső térben, nagyobb elektromos hatótávolságot és még feltűnőbb megjelenést.
9. Toyota Corolla – A legmegbízhatóbb ferdehűtú
„
A hibrid hajtásrendszer üzemanyagot fogyaszt, csökkenti a károsanyag-kibocsátást, és meglepően sokszor teljes elektromos autóként működik, miközben egyáltalán nem kell töltőre csatlakoztatnod.” -
mondta CJ Hubbard, a Parkers digitális autóipari központjának vezetője.
Ha a gondtalan üzemeltetés fontosabb számodra, mint a stílus vagy a csillogó belső tér, a Toyota Corollának a ferdehátú vásárlási listád élén kell lennie. Bár megvásárlása vagy lízingelése is drága,
a Toyota kiváló megbízhatóságáról és akár 10 évig tartó garanciájáról ismert autó jó választás, amennyiben egy Toyota márkakereskedésben szervizelik. A kiváló maradványérték azt is jelenti, hogy nem fog annyira értékcsökkenni, mint a versenytársak.
Manapság a Corollát kizárólag a Toyota hibrid hajtásláncai hajtják, 1,8 és 2,0 literes változatban. Csak a belső tér az, ami cserbenhagyja a Corollát, a meglehetősen szűk hátsó ülésekkel és a kis csomagtartóval.
10. Renault Megane E-Tech -A legjobb ferdehátú okos belső térrel
„
Praktikus elektromos családi autó elfogadható hatótávolsággal, nagyszerű gyorsulással és egy olyan platformmal, amely pont annyira szórakoztató, hogy mosolyt csaljon az arcodra.” –
mondta Luke Wilkinson, a Parkers főszerkesztő-helyettese
A Renault már három évtizede gyárt Megane-okat, de a legújabb generációra egy
tisztán elektromos autóvá alakították át, Megane E-Tech néven. Bár nem annyira ismert és népszerű, mint az MG4 vagy a Volkswagen ID.3, a belső tere könnyedén felülmúlja mindkettőt.
A Megane minősége kiváló az árához képest, míg a felhasználóbarát Google Android alapú infotainment rendszernek köszönhetően olyan hasznos funkciókat kapsz, mint a beépített Google Térkép.
Kívül-belül is okos stílusjegy jellemzi, a nemrégiben hozzáadott
Esprit Alpine felszereltségi szint pedig extra sportosságot visz a Megane-ba. Ennek ellenére, ha nem sietsz a vásárlással,
hamarosan egy jelentősen frissített modell kerül forgalomba, amely megnövelt elektromos hatótávolságot, töltési sebességet és sportosabb dizájnt kínál.
+1. GWM Ora 02 – A kerülendő modell
Bár igaz, hogy a modern autók nagyrészt jobb minőségűek, mint valaha, ez nem jelenti azt, hogy mindent ajánlunk. Íme egy új ferdehátú, amit érdemes elkerülni.
A GVM Ora 02 elég jól felszerelt az árához képest és szórakoztató stílussal rendelkezik, de szinte minden területen alulteljesít!
„
Az ilyen tehetséges riválisokkal szemben a stílusos, de középszerű Ora 03 egyszerűen nem tud helytállni.” –
mondta Keith Adams, a Parkers szerkesztője.
A
GWM 03 (korábban
Funky Cat néven is ismert volt) egy
Volkswagen ID.3 méretű elektromos ferdehátú, amelyet úgy terveztek, hogy ugyanolyan retró-sikkes piacot hódítson meg, mint a
Renault 5 E-Tech. Sajnos közel sem olyan jól teljesít. Korábban az alacsony ára volt az egyetlen valódi ok a választására, de a közelmúltban
kivonták a forgalomból az elmúlt évek gyenge eladási teljesítményei miatt.
Hihetetlenül kicsi, 228 literes csomagtartója van, ami eltörpül az ID.3 385 litereséhez képest. Még egy
Kia Picanto városi autó is nagyobb csomagteret kínál. A belépő szintű 48 kWh-s verziók hatótávolsága messze elmarad a 300 km-es (WLTP) hatótávolságtól, míg a mindössze 64 kW-os egyenáramú gyorstöltés kevesebb, mint a fele annak, amit a legtöbb modern elektromos autó kínál. Ennél sokkal jobbat is lehetne. A GWM nemrégiben leállította a modell forgalmazását, és nem mondhatjuk, hogy ez valódi veszteség lenne.
A legjobb használt ferdehátúak 2026-ra
Nem akarsz új autót? Íme
szakértőink TOP3 választásai a megfizethető és olcsó(bb) árkategóriájú használt ferdehátúak terén.
H1. Volkswagen Golf Mk7 (2013-2020)
„
Annyi minden van, amit dicsérni tudok egy Golfban. Ez az egyik legjobb használt autó, amit ma megvásárolhatsz.” –
mondta Mike Humble, használt autókról szóló cikkíró, Parkers.
A Volkswagen Golf nem véletlenül az alapértelmezett családi ferdehátú – és
az Mk7 modell még mindig az egyik kedvenc változat a kategóriájában. Kényelmet, megbízhatóságot és magával ragadó vezetési élményt kínál nem sok pénzért. Azonban jobban tartja az értékét, mint a társai, ami azt jelenti, hogy a ráköltött pénz nagy részét visszakaphatod, amikor eljön az ideje, hogy másik autót vásárolj.
Egy tisztességes Mk7-est már 2 millió forint körül is beszerezhetsz, bár a legtöbb autó ebben az árkategóriában nagy futásteljesítményű példány. Vehetsz egy becses
Mk6-ost is, de úgy gondoljuk, hogy az utóbbi autó nagy előrelépés, és érdemes megfontolni. Léteznek
Kombi és
Golf SV MPV változatok is, 1,0 és 2,0 liter közötti lökettérfogatú motorokkal, de ha szűkös a költségvetésed, a mi választásunk a szupergazdaságos
Bluemotion dízel. Persze emellett
plug-in hibrid és
elektromos e-Golf is elérhető.
H2. Ford Focus Mk4 (2018-2026)
A Focus ma még mindig vezeti a ferdehátúak kategóriáját... még akkor is, ha nem tudsz már 2026-os újat venni. 2025-ben gyártott 0 kilométeres példányok még itt-ott talán akadnak a márkakereskedésekben.
„
A Ford Focus továbbra is nagyon biztonságos választás, ha családi ferdehátút keresel. Lehet, hogy öregszik, de még mindig az egyik legjobb vezetési élményt nyújtó autó a piacon.” –
mondta Luke Wilkinson, a Parkers főszerkesztő-helyettese.
A ferdehátúak világában az egyik legnagyobb veszteség az volt, hogy a Ford három évtized után megszabadult a Focustól. Ez egy meglepő lépés volt, nem utolsósorban annak fényében, hogy az utóbbi években még igen népszerű is volt. Ennek ellenére, bár lehet, hogy nem tudsz már idei gyártású újat venni (kivéve, ha NAGYON gyorsan cselekszel és veszel egy tavaly gyártott újat), még mindig több ezer használtat is találhatsz a használtautó piacon.
Mi a szavazatunkat a Focus legutolsó generációjára, az Mk4-re adjuk le, amelyet 2018-ban mutattak be, és 2026 elején vonták ki teljesen a gyártásból. Jelentősen modernebb lett, mint az elődje, miközben a problémás olajszíjas Ecoboost motor is egy megbízhatóbb vezérműláncra cserélődött, sőt
2025-ben még 1 évvel a kivezetése előtt kapott egy mild hybrid hajtásláncot is. A Focus továbbra is az egyik legjobban vezethető ferdehátú autó, ráadásul tágas és jól felszerelt, ha még van lehetőséged egy ilyen új autóhoz hozzájutni, ne habozz, csapj le rá!
H3. Honda Civic (2012-2017)
A Civic ovábbra is a megbízhatóság bajnoka, és most nagyszerű áron érhető el a márkakereskedésekben.
„
Általánosságban elmondható, hogy a Honda Civic megbízhatóságával nem fogsz mellényúlni. A korábbi forma azt sugallja, hogy sok-sok kilométert tudsz vele megtenni, és évekig lehetsz úgy a tulajdonosa, hogy minimális lesz az, amikor a Civic cserben hagy.” –
mondta Keith Adams, szerkesztő, Parkers.
A régi mondás továbbra is igaz. Ha olyan autót szeretnél, ami nem fog elromlani, vegyél japánt. És a
Honda a
Toyota után a második helyen áll e mantra fenntartásában. A
Mk9 Civic továbbra is meglehetősen bombabiztos motor – és az újabb, fényesebb modellek megjelenése a használt piacon jócskán a 2 millió forintos sávba vitte az autó árát. Rengeteg alacsony futásteljesítményű, 2012-ben gyártott modell kapható ma is a használt autó piacon.
A Civicet azonban nem csak a mechanikai elpusztíthatatlanság miatt ajánljuk.
Lenyűgöző belső teret kapsz (különösen a lejtős hátsó rész miatt), a Honda zseniális, több pozícióban állítható „Magic Seats” ülései kényelmes utazást kínálnak, a nagyon gazdaságos
1,6 literes i-DTEC dízelmotorral pedig rengeteg pénzt takaríthatsz meg.
Hogyan válasszunk ferdehátú autót?
Még mindig nem vagy biztos benne, hogy melyik ferdehátú autó illik Hozzád? Íme egy kis vásárlási tanács a Parkerstől.
Üzemanyag típusa és hatékonysága: Valószínűleg a legfontosabb döntés a ferdehátú autó kiválasztásakor az üzemanyag típusa. Szerencsére továbbra is rengeteg lehetőség áll rendelkezésre, hogy a legtöbb vásárló megtalálja a számára megfelelőt. Bár egyre több elektromos, plug-in hibrid és hagyományos hibrid opció közül lehet választani, még mindig rengeteg benzinmotoros lehetőség, sőt, néhány új ferdehátúban, mint például a
Skoda Octavia és a
Mercedes A-osztály, dízelmotorok is elérhetők.
Ha sokat vezetsz hosszú távokat, akkor is a benzin- vagy dízelmotor választását javasoljuk a kényelem érdekében, de a hibrid autók, mint például a
Honda Civic és a
Toyota Corolla, szintén jól jöhetnek azoknak, akik sok kilométert tesznek meg. Ha hozzáférsz otthoni és munkahelyi töltőinfrastruktúrához, érdemes megfontolni a plug-in hibrideket, mint például az
Audi A3 40 TFSI e érdekes lehet a hosszú elektromos hatótávolságával, de a hosszabb utakra továbbra is rendelkezésre áll tartalék benzinmotor. Ha készen állsz egy teljes elektromos autóra, vannak kiváló modellek ebben a kategóriában, mint például az
MG4, vagy a
Cupra Born.
Az autó formája:Míg a legtöbb ferdehátú autó hagyományos alakú, ezen a listán két modell is szerepel – a
Honda Civic és a
Skoda Octavia –, amelyek valójában ferdehátúak (vagy fastbackek), mivel formájuk inkább egy háromdobozos szedánra hasonlít. Papíron általában hosszabbak és nagyobb a csomagtartójuk, de nem annyira alkalmasak azoknak, akik például a kutyájukat is be akarják tenni a csomagtartóba a ferde hátsó ablak miatt.
Mennyi helyre van szükséged? Ez egy fontos kérdés ferdehátú vásárlásakor, mivel nagy különbség van a legtágasabb és a legkevésbé tágas autó között. Az első dolog, amit figyelembe kell venni, az az, hogy általában hány embert szállítasz az autódban. Ha rendszeresen szállítasz felnőtteket vagy magasabb tinédzsereket, akkor valami hosszabbat ajánlunk, például egy
Skoda Octaviát, amely nagyobb helyet kínál a hátsó üléseken.
De ha általában csak egy vagy két ember utazik az autóban, akkor megúszhatod egy kisebb ferdehátúval, amely nem kínál annyi helyet, például egy
Volkswagen Golf vagy egy
BMW 1-es sorozat.
Hol vezetsz a legtöbbet, és szeretnél-e valami sportosabbat? Ha időd nagy részét városban vagy településen vezeted, a hibrid vagy elektromos választás lehet logikusabb az üzemeltetési költségek szempontjából. Míg ha a vezetés nagy részét autópályán vagy nagyobb sebességgel teszed, akkor a dízel továbbra is a legjobb választás lehet. Érdemes lehet valami kényelmesebbet is megfontolni, például egy
Skoda Octaviát, ha sok órát töltesz a volán mögött.
De ha egy szórakoztatóbb és sportosabb ferdehátú autóra vágysz anélkül, hogy egy igazi hot hatch-et választanál, rengeteg vonzóbb autó közül választhatsz ebben a kategóriában. Javasoljuk, hogy nézd meg a
BMW 1-es sorozatot vagy a
Cupra Leont, és ha használt (vagy majdnem új) autót vásárolnál, akkor mindenképpen nézd meg a
Ford Focust.
Mennyit szeretnél rá költeni? Nagy különbség van a különböző ferdehátúak lízing- és listaárai között, ezért érdemes határokat szabni. A vadonatúj ferdehátúak ára körülbelül 10 millió forintnál kezdődik, olyan autók, mint a
Kia K4, vagy a
Seat Leon, a két legolcsóbb. De ha több pénzed van, érdemes lehet valami prémiumabb márkát kinézni.
Rengeteg elegánsabb modell található ebben a kategóriában, az
Audi, a
BMW és a
Mercedes is gyárt ferdehátúakat, amelyek ára mind 12 millió forint felett kezdődik. Ennek ellenére, mivel általában jobban tartják az értéküket, nem mindig olyan drága a finanszírozásuk vagy a lízingelésük, mint amire számítanál, ezért mindig azt javasoljuk, hogy
nézz körül, hogy megtaláld a számodra legjobb ajánlatokat.
Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:
Forrás: Parkers