Egy abszurd menő Fiat 131 Abarth Rally Stadale modellt kínálnak eladásra

2022.07.25
Az 1970-es évek közepén megrendezett rally-világbajnokságok idején a Fiat csoport úgy döntött, hogy az Alitalia színei jobban néznek ki a Fiat 131-es modellen, ám mindez akkor pusztán csak egy marketing fogás volt.

A Fiat 131 Abarth Rally Stadale modell első pillantásra kissé szomorúnak tűnik. Akkoriban a Fiat az Abarth és a Bertone szolgáltatásait kérte fel, hogy hozzanak létre egy erre a célra épített rally gépet, amely csak igen kis mértékben hasonlít a közutakra tervezett változathoz.



Kezdetben a rally modell a sokkal karcsúbb kétajtós modellre épült, csak néhány karosszériaelemet alakítottak ki üvegszálból, míg az ajtók alumíniumból készültek a súlymegtakarítás érdekében. Bertone masszív, kiszélesedő íveket is hozzáadott, így a Fiat 131-es egy kicsit furcsa lett, sőt Bertone még hátsó légterelővel is kiegészítette a modellt az extra leszorítóerő érdekében. A jármű eleje igazán aerodinamikus lett, s ez különösen jól festett akkoriban az Alitalia színeiben.

Természetesen ez volt az az időszak, amikor nem lehetett valamelyik modellből csak versenygépet bemutatni, mindig meg kellett építeni néhány közúti változatot is, hogy megfontolják a homologizációt, ez a Fiat 131-es esetében sem volt másképp.



A Fiat 131-es Abarth Rally Stadale modellből mindösszesen 400 példány készült, és ezek szorosan kapcsolódtak rallytársaikhoz. A 2,0 literes soros négyhengeres motor duplacsöves Weber karburátort kapott, és körülbelül 140 lóerővel rendelkezett. Igaz, a rally változatok körülbelül 100 lóerővel többet tudtak.



Az alvázat is alaposan átdolgozták. Minden keréknél független felfüggesztés található Bilstein rugóstagokkal, mindez korlátozott csúszású differenciálművel és ötfokozatú kézi sebességváltóval kapcsolódott össze, szinkron nélkül.

A rally szabályai akkoriban előírták, hogy a versenyautók sebességváltójának meg kell egyeznie a közúti társaikéval. A fékeket a Fiat 124-ből vették át, és állítólag nem voltak a legjobbak a jóval masszívabb Fiat 131-es megállításában.



Nos, ha Te is kedvet kaptál egy ilyen egykori 131-es modellre, akkor szerencséd van. A 2017-ben felújított Fiat 131-es a gyárból való 1976-os kigördülése óta őrzi eredeti kék fényezését. És bár ezek a korabeli autók kivételesen alapszintűek voltak, van egy luxus eleme is ennek a Fiat 131-esnek. Nagyon jól illeszkednek a karosszéria színéhez a kék csíkok az üléseken. Ez a modell négyüléses, a legkényelmesebb hátsó ülésekkel, amelyet a Fiat akkoriban gyártott, s amiket egy rally ihletésű autón egyáltalán akkoriban láthattunk – ami még közel 50 évesen is szinte csúcskategória.



A jármű hirdetése itt érhető el.



Természetesen ez a 70-es évekbeli menő kocsi nem olcsó. Az ára jelenleg 180 ezer angol font (kb. 87 millió Forint), ami nagyjából annyi, mint egy eredeti Lancia Delta HF Integrale Evo II. Persze lehet, hogy a Lancia valamivel nagyobb vonzerővel rendelkezik, de a Fiat 131-es az a fajta autó, amelyet az emberek igazán ismernek a versenyautók történetében, de azoknak is ismerős lehet, akik gyermekként buzgón játszották a Sega Rally Championship 2-vel.



Itt válogathatsz a készleten lévő Fiat modellek közül:


Forrás: Piston Heads
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk