Bemutatkozott a Fiat 500e Gelateria Edition fagylaltos-kisautó koncepció

2023.10.05
Még szeptemberben is tombolt a nyár Európa szerte, s a forró időjárásban nagyon sokaknak azonnal a fagylalt jut az eszükbe. A Fiat most megalkotta az 500e Gelateria Edition elnevezésű egyedi koncepciót, amelynek alapját a Fiat 500e kabrió adja.

A koncepció modellt kér darab fagylalt hűtő rekesszel szerelik fel, külön-külön akkumulátoros fagyasztóval ellátva, amelyek egyszerre akár 30 liter fagyi tárolására is alkalmasak, vagy akár napi 300 ember kiszolgálására is elegendőek, olyan kiegészítők tárolási lehetősége mellett, mint pl. a mindennél fontosabb tölcsérek, fagyis poharak és kis műanyag kanalak.



Az átalakítás első lépése az volt, hogy az 500e második üléssorát eltávolították, hogy megkönnyítsék a fagylalt árus mozgását és hozzáférését a szükséges tartozékokhoz, hiszen az árus a jármű hátsó részében állva szolgálja ki a fagylaltra várakozókat.

Ez a speciális modell egyedi kéttónusú fényezést kap, amely „az 1950-es évek klasszikus, helyi olasz gelateria szellemét idézi fel”, a krém és a világoskék színek kombinációja dominál.



A retro stílusú napernyő az utastérből kiemelhető, miután a kabrió vászontetőt leengedték, hogy a fagylaltárus ne a tűző napon álldogálljon.

Az 500e Gelateria Edition modell egy figyelemfelkeltő csilingelővel is fel lett szerelve, amelyet „Olaszország operahangjai ihletettek”. ez értesíti a járókelőket a jelenlétéről, ehhez egy - a műszerfalra szerelt - gombot kell a fagylaltárusnak megnyomnia.

Az 500e Gelateria Edition krémszínű műszerfalat és újrakárpitozott vezetőülést kapott, de ez még semmi, a fagylalt vásárlók számára még jutott hely néhány összecsukható nyugágy számára is az autó belsejében, amelyek kipakolhatóak az autó mögötti területre.



A Fiat 500e hatótávolsága akár 318,4 km is lehet a WLTP tesztszabvány szerint; meghajtásáról egy 42 kWh-s lítium-ion akkumulátor gondoskodik, amely egy 118 LE-s villanymotort hajt meg, s ezzel az 500e-t kilenc másodperc alatt képes felgyorsítani 0-ról 100 km/h-ra. Végsebessége pedig maximum 150 km/h lehet. A kompakt modell ADAS funkciókkal is fel lett szerelve, amelyek lehetővé teszik a 2. szintű autonóm vezetést.

A márka szerint ez a modell lett a „világ legkisebb fagylaltozója”, de úgy is hívják, hogy „a jövő fagylaltszállítója”. A koncepciót a Fiat UK rendelte meg, és az első példányok London urtcáin fognak megjelenni az igen szigorú London Ultra Low Emission Zone (ULEZ) néven elhíresült zónában, egyébként ezeket a szabályokat a londoni városvezetés a későbbiekben szeretné kiterjeszteni az összes londoni kerületre.



Az ULEZ zónában Londonban egyébként ez a szabályozás a nap 24 órájában érvényes, és az a célja, hogy megakadályozza a régebbi, környezetszennyezőbb járművek közlekedését az Egyesült Királyság fővárosában. Akik az ULEZ kibocsátási normáit nem teljesítik (amelyek lehetnek személygépkocsik, kisteherautók vagy motorkerékpárok is) napi 12,50 font környezetvédelmi díjat kell fizetniük. Ezt előre kell befizetniük azoknak, akik használni szeretnék ezt a zónát. Akinek nincs ilyen engedélye és mégis behajt az ULEZ zónába, a büntetés alkalmanként elérheti a 90 angol fontot, 14 napon túl történő befizetés esetén pedig már a 180 angol fontot.

Az olasz Fiat saját kutatása szerint a britek lelkes fagylaltfogyasztók, mivel 92%-uk általában szinte csak furgonból vásárol fagylaltot, és a megkérdezettek 48%-a azt mondta, hogy nagyon ideges lenne, ha ezek a fagylaltos furgonok eltűnnének London utcáiról.

Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:


Forrás: Paultan.org
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk