Bemutatkozott a Fiat 500e – a Fiat első tisztán elektromos autója

2020.03.07
Ahogy az várható volt, a Fiat bemutatta az 500-as legújabb geberációját, amely tisztán elektromos hajtásláncot kapott.

Ez a hír önmagában nem volt meglepetés, hiszen mindenki tudta, hogy kb. idén márciusban lehull a lepel a Fiat első tisztán elektromos járművéről, az azonban már sokkal inkább meghökkentette a közvéleményt, hogy a gyártó nem tervezi a benzines és dízel változatok totális megújítását, így az új generációs 500-asból csak az „E” verzió marad.


A benzines vagy dízel párti Fiat 500 szerelmeseinek annyi jó hír azért jutott, hogy egyelőre még nem áll le a gyártó a régebbi hajtásláncokkal készülő modellek gyártásával, azok továbbra is a korábbi generációs karosszériában jelennek meg, a tervek szerint még jó pár éven keresztül.


Azt eddig is tudtuk, hogy a Fiat 500 nem tartozott a szuper olcsó kisautók körébe, most viszont nyíltan kijelenthetjük, hogy az elektromos verzió megjelenésével igen csak luxuscikké vált. Hogy miért állítjuk ezt? Nos, egyszerű a válasz, a full extrás, kabrió változat alapára 37900 euró körül fog indulni, ami ugye jelenleg alulról súrolja a 13 millió forintos vonalat. Magyarországi hivatalos ára várhatóan csak 2020. májustól lesz az új Fiat modellnek, de nyugi, nem kell megijedni, 2020. nyarától érkezik egy olcsóbb verzió is az 500e-ből, egy egyszerű alapkivitel.

Kijelenthetjük, hogy totálisan meg fog változni ettől az évtől a Fiat 500 célközönsége is. Ez azzal magyarázható, hogy teljesen azonos használati érték az eddigi ár háromszorosáért lett elérhető.


Ejtsünk pár szót az új modell műszaki adatairól is. A kasztni széltében és hosszában is megnőtt 6-6 cm-rel. Ugyanakkor a dizájn szinte alig változott. Talán az ovális fényszórók felső részén a LED-karima utal arra, hogy itt már egy fejlettebb verzióval állunk szemben, esetleg az új 500-as logó sugallja, hogy valami komolyabb változtatás történt.

A kocsi akkuja az átlagosnál picit nagyobb, amivel a kocsi 116 lóerőt produkál, az akku pedig 42 kWh-s. Pletykák szerint ezzel akár 320 km/h megtételére is képes lehet, de ezt egyelőre a gyártó nem erősítette meg.


Százra kb. 9 másodperc alatt képes felgyorsulni, max. sebessége pedig elérheti a 150 km/h-t is. Az 500e három alapmódot kínál: Normal, Range és Sherpa. A Sherpa mód korlátozza a motor teljesítményét, és csökkenti a kocsi végsebességét 80 km/h-ra. Ebben a módban a légkondi és az ülésfűtés sem működik, ezzel is energiamegtakarítást érhetünk el.

Ami kiemeli viszont az új 500e-t az eddig gyártott összes tisztán elektromos hajtású jármű közül, az a zene. Az 500e ugyanis dallamot játszik menet közben, a Fellini filmekből ismert Amacord alapmotívumát élvezhetjük menet közben. Ezzel a trükkel is azt szerette volna a gyártó elérni, hogy enyhítse a kocsi ára miatt keletkező feszültségeket, de további vonzó ötleteket s bevetettek, ilyen pl. az, hogy 3 divatcéggel is szerződést kötöttek: Giorgio Armani, Bvlgari és Kartell, és a három divatcéggel közösen terveztek meg 3 egyedi modellt, amely várhatóan segít majd az értékesítési eredmények javításában.


Mint ahogy említettük, a Fiat a régebbi 500-as modellt is gyártásban kívánja tartani, még legalább további két évig. Ennek nyilvánvalóan az az oka, hogy a Fiatnak ne tűnjön el egyszerre hirtelen minden vásárlója. Így az új elektromos 500e megjelenésével párhuzamosan a nemrég bemutatásra került lágy-hibrid Fiat 500-as már közel 4 millió Ft-ért elvihető.

Kapcsolódó videó:




Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk