A Fiat vezetősége úgy döntött, hogy Európában nem erőlteti tovább a kisautók értékesítését

2019.11.05
Közismert, hogy a Fiat 500-as és a Panda típusokkal a Fiat piacvezetővé tudott válni a városi kisautók piacán, azonban egyszer minden sikersztori véget ér. Úgy döntött a Fiat vezetősége, hogy a jövőben a nagyobb és drágább modellekre fókuszálnak.


Azért annyira ne együk forrón a kását, hiszen még igen csak tiszavirág illatúak a PSA és az FCA egyesülési tárgyalásai, melyek pozitív irányt véve teljesen megváltoztathatják a cég ezirányú koncepcióját.


Ennek ellenére Mike Manley vezérigazgató úgy nyilatkozott, hogy bejelentése azután is érvényben marad, ha tető alá hozzák az egyesülést. A vezérigazgató azt ígéri, hogy a kis méretű autók helyett a Fiat a jövőben kizárólag a nagyobb modellekre fog koncentrálni, és teljesen hátat fordít a miniautók piacának.


Sokan gondolkodóba estek, mi lehet ennek a döntésnek az oka? Nos, a magyarázat nagyon egyszerű: a kisautókon rendkívül alacsony a gyártók haszna, és az EU területén életbe lépő széndioxid-kibocsátási korlátozása miatt a cég kénytelen lenne a jelenlegi erőforrásokat lecserélni sokkal komplikáltabb motorokra, amelyek viszont elvinnék a maradék hasznot is. Persze a cég ezt egy darabig kompenzálhatná azzal, hogy az egekbe emeli az érintett modellek árait, ez viszont igen gyorsan arra késztetné a vásárlókat, hogy elforduljanak a márkától.


Jelenleg pl. a Fiat Panda az európai piac legnépszerűbb autója, amelyet 2012 óta forgalmaznak, csak 2019 első felében kb. 105 ezer példányt adtak el belőle. A Pandát követi a Fiat 500-as, ebből a típusból több, mint 100 ezret adtak el 2019 első hat hónapjában. Ez valóban nem kevés, de ahhoz még mindig nem elég, hogy a Fiat nyereséget termeljen, ezt támasztja alá az is, hogy 2019. harmadik negyedévében már 55 millió eurós veszteséget jelentett be a Fiat pénzügyi vezetése.

Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy ha a nagyobb modellekre kíván a jövőben fókuszálni a Fiat, ez konkrétan milyen új fejlesztésű modelleket takar. Új bejelentések alig vannak, és nagy a titkolózás az új fejlesztések körül. Még a Fiat 500X és 500L is mindig a régi műszaki alapokra épül, melyet még a 2000-es évek elején fejlesztettek ki.
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk