A Fiat olaszországi piaci részesedése március végére 9,9%-os történelmi mélypontra süllyedt

2020.04.22
Annak ellenére, hogy a Fiat (FCA csoport) korábban az olaszországi autópiac több mint 50 százalékát képviselte, a Fiat márka iránti népszerűség hatalmas mértékben csökkent március hónapban, a közlekedési minisztérium legfrissebb adatai szerint 9,9 százalékra.

Arról sem szabad elfeledkezni, hogy az olasz autópiac globális volumenének is elvesztette közel 85%-át, miután március második hetében országszerte bezárták a bemutatótermeket, és az értékesítés egyik pillanatról a másikra 91%-ot zuhant.


Az UNRAE szerint korábban is voltak komolyabb negatív kilengések a Fiatnál, 1990-ben az értékesítések 40 %-kal,. 1998-ban 30 %-kal csökkentek.

Amikor 2004-ben Sergio Marchionne-t nevezték ki vezérigazgatónak, a Fiat piaci részesedése Olaszországban mindössze 21 százalék volt, 2017-ben és 2019-ben ez a szám már csak 15 százalék körül ingadozott.

Ebben az évben a Fiat piaci részesedése folyamatos emelkedésnek indult, januárban 16, februárban 17 százalékra növekedett, majd márciusban hirtelen visszazuhant a történelmi, 9,9 %-os mélypontra, bár a Dataforce piackutató 9,9 százalék helyett 10,4 százalékot lát. Mindenesetre mindkét verzió továbbra is történelmi mélypontnak számít.

Olaszországon kívül a Fiat gépjárművek értékesítése állandó maradt, főleg az 500-as egyre növekvő népszerűsége miatt, Európában pl. 140530 darabot adtak el az elegáns minikocsiból 2019-ben (az Autonews Europe adatai alapján).


A kínálat más típusaihoz hasonlóan a Fiat kénytelen volt kivezetni a piacról számos modelljét is az elmúlt három évben, és azóta sem sikerült ezt az űrt pótolnia.

A valaha legkelendőbb Olaszországi modellnek, a Grande Puntonak a gyártása is leállt 2018. júliusában.

Jelenleg a Fiat mindösszesen öt különféle modellt árusít, ezek az alap 500-as, a Panda, az 500X, az 500L és a Tipo. Ha az 500-as változatot egyetlen modellváltozatnak számoljuk, akkor mindösszesen csak három modell marad.

Forrás: CARSCOOPS

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk