A FIAT bemutatta az új Fiat 600 Hybridet, a vérbeli olasz márka legújabb, elektromos frissítését

2023.10.01
A FIAT mindig képes megújulni - az új 600-as hibrid változata azokban az országokban lehet majd népszerű, ahol az elektromos változatokra történő átállás még mindig csak lassabb ütemben zajlik.



Az új Fiat 600e július 4-i hivatalos Lingotto-i bemutatója után a FIAT most végre bejelentette a modell hibrid változatát, amely viszont csak 2024-től lesz elérhető.

Olivier Francois, a FIAT vezérigazgatója és a Stellantis Global CMO-ja a bejelentéshez a következőket tette hozzá: „A stratégiai víziónk továbbra is az, hogy a teljesen elektromos 500-as a legkelendőbb BEV városi autó maradjon Európában, ez erősíti eltökéltségünket, hogy az elektromos járművekre való átállást valóban mindenki számára elérhetővé tegyük. Maradjunk azonban relevánsak azokban az országokban is, mint például Olaszország, a hazai piacunk, ahol az emberek még mindig visszakoznak, így az elektromos autókra való átállás sokkal lassabb ütemben zajlik”.



„Ezért a kiválasztott országokban az új 600-as full elektromos modellel együtt egy csúcsteljesítményű hibridet is kínálni fogunk, amely remélhetőleg megnyitja a kaput ezekben az országokban is az elektromosabb jövő felé.”

Damien Dally, a FIAT UK ügyvezető igazgatója hozzátette: „Rendkívül izgalmas, hogy egy magas specifikációjú hibridet adunk hozzá a választékhoz, amely megnyitja az ajtót egy elektromosabb világ felé sok olyan ember számára, aki még nem tudott véglegesen dönteni az elektromosra váltás kérdésében. De kulcsfontosságú azt kihangsúlyozni, hogy már soha többet sem fogunk 600-ast gyártani hagyományos benzin- vagy dízel meghajtással – vagyis már csak teljesen elektromos vagy hibrid verzió lesz elérhető a globális piacon”.



Az új Fiat 600 Hybrid-technológia

A Hybrid egy intelligens és felhasználóbarát megoldás, amely egyre növekvő keresletet jelent a márkakereskedők számára. A 600-as várhatóan az új hibrid hajtáslánccal két féle felszereltségi szinten kerül majd piacra: Jön az új Fiat 600 Hybrid La Prima, a legexkluzívabb változat és az új Fiat 600 Hybrid, a leginkább hozzáférhető változat.

Az új Fiat 600 Hybridbe szerelt MHEV motor a technológia legkiválóbb fejlesztése, és biztosítja a kényelmet és a teljesítményt a felhasználók számára. Ennek a fejlett technológiának köszönhetően az új 600 Hybrid valódi hibrid élményt kínál majd, lehetővé téve a vásárlók számára, hogy ultrasima és elektromos vezetési élményben részesüljenek, nem csak a városban, 20 km/h alatti sebességnél, hanem városon kívül országúton, vagy vidéki, rosszabb minőségű utakon is.



Zökkenőmentes vezetési élményben lehet részünk a belső égésű motor és a villanymotor közötti csendes és hatékony átmenetet biztosító szíjindítónak köszönhetően.

A kiváló teljesítmény titka a 3 hengeres, 1,2 literes, akár 100 lóerős ICE-motor, a 48 V-os Li-ion akkumulátor és az új, hatfokozatú elektromos duplakuplungos sebességváltó közötti szinergiában rejlik, amely magában foglalja az elektromos motor +21 lóerős teljesítményét is.

Az „extra” elektromos erő növeli a rugalmasságot alacsony fordulatszámon és gyorsítás közben, csendes indítást és gyors reakciót biztosítva a vezetőnek. Lehetővé teszi az energia visszanyerését, amikor a jármű lassul. Normál vezetési körülmények között a motort úgy tervezték, hogy optimalizálja az üzemanyag-fogyasztást és akár 15%-os CO2-kibocsátást takarítson meg az automata sebességváltóval rendelkező tiszta ICE-motorokhoz képest.



Teljesítmény

A zseniális új Fiat 600 Hybrid mindössze 11 másodperc alatt gyorsul fel 100 km/h-ra, és gyakorlatilag azonnali nyomatékleadást biztosít az e-motorból. A belsőégésű motor teljesítménye ezért újraindításkor gyorsan támogatásra kerül, és a teljesítmény optimalizálódik, csökkentve a „turbó-lyuk” hatást és így biztosítva a gyors reagálást, amikor rálépünk a gázpedálra.

Hasonlóképpen, ha tisztán elektromos üzemmódban indulunk el, a belső égésű motor is beindul, hogy segítse az energia támogatást.

Elektromos vezetés

A hibrid egységnek számos előnye van, nem utolsósorban a 100%-ban elektromos üzemmódban történő indításkor (e-launch): sima és csendes. Hasonlóképpen, az elektromos motor javítja a jármű hatékonyságát és dinamikáját, lehetővé téve az autó számára, hogy bizonyos esetekben kikapcsolt belső égésű motorral haladjunk. Ez az üzemmód 30 km/órás sebesség alatti városi vezetés közben aktiválódik, 1 km teljes elektromos hatótávolság mellett a városi és vidéki utakon.



A tisztán elektromos mód használható az e-creeping funkcióhoz is, amely rövid előre mozgások sorozatát végzi el (araszolás) anélkül, hogy a gázpedált nyomogatnunk kellene. Az autó 100%-ban elektromos üzemmódban le is parkolható, akár első sebességfokozatban, akár hátramenetben (e-parkolás). Ezenkívül a hibrid hajtásláncot úgy tervezték, hogy lassítás közben is visszanyerje az energiát.

Ennek a technológiának az előnyei azonnaliak: alacsonyabb fogyasztás és károsanyag-kibocsátás, valamint környezetkímélő üzem. Kevesebb zajszennyezés, nagyobb kényelem.

Az új Fiat 600 a B és B-SUV szegmensben fogja felvenni a versenyt a versenytársakkal. Ideális megoldás a város szerelmeseinek, és tökéletes megtestesítője a márka értékeinek, az olasz stílusnak és a fenntarthatóságnak.

Az új Fiat 600 Hybrid méretei lenyűgözőek, hossza 4,17 méter, ötajtós, kényelmesen elfér így benne öt személy és még mellettük található az utastérben 15 liternyi belső tárolóhely is. A kategóriájában a legjobb első tárolóval és 385 literes csomagtartó kapacitással rendelkezik.



Az új Fiat 600 Hybrid belépő, alapfelszereltségű változata tökéletesen megfelel azoknak a fiatal ügyfeleknek, akik környezetbarát mobilitási megoldást keresnek. Az új Fiat 600 Hybrid exkluzív újrahasznosított anyagból készült ülései fehér díszítéssel és matt fekete, bioalapú műanyag műszerfalburkolattal rendelkeznek.

Az új Fiat 600 Hybrid La Prima 100%-os stílust, technológiát és kényelmet kínál, hogy magával ragadó olasz Dolce Vita élményt nyújtson. A legmodernebb biztonsági és asszisztens funkciókkal megtöltve, a városi és városon kívüli mobilitás minden előnyét biztosítja.

Összekapcsolt szolgáltatások

Az új Fiat 600 Hybrid két összekapcsolt szolgáltatáscsomagot kínál ügyfeleinek: Connect One és Connect PLUS. Az elsősorban a biztonsági igényekre összpontosító Connect ONE – már a jármű vásárlásakor is – segítséget és segélyhívást kínál, de értékes információkat is nyújt, amelyek havi adatokat szolgáltatnak a jármű állapotáról.



A Connect PLUS csomagot úgy tervezték, hogy kényelmesebbé tegye a vezetési élményt az utastérben és azon kívül egyaránt. Tartalmaz navigációs szolgáltatásokat, a jármű FIAT alkalmazáson keresztül történő távoli kezelését, a vezetési stílus figyelését és még sok mást.

Az új Fiat 600 Hybrid is kínál valami újdonságot, ami korunkban is fontos: ez pedig az utazási jelentés. Ezzel a funkcióval lehetőség nyílik a vezetési szokások elemzésére és a fogyasztásra gyakorolt hatások javítására azáltal, hogy felméri a környezeti lábnyomukat és vezetési stílusuk hatását a jármű egészségére.

Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:


Forrás: Stellantis Media
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk