A Fiat a túlélésre koncentrál a jövőben

2019.08.22
A korábbi években számos piaci szegmensből kivonult a Fiat, amely Európában 2011 óta az 5%-os piaci részesedést sem érte el. A tervekből úgy tűnik, nem is a növekedésre, hanem a túlélésre koncentrálnak a jövőben.

Nemrég a Fiat vezérigazgatója Olivier François adott egy interjút a brit Autocarnak a márkával kapcsolatos terveikről. A cégvezető azt mondta, hogy teljesen felhagynak a rétegmodellek fejlesztésével. Nem fognak gyártani böszme nagy autókat, prémium-típusokat, és sportos járgányokat sem. Azt azonban leszögezte, a kompakt kategóriából nem fog kiszállni a Fiat teljesen, de ugyanakkor ebben a szegmensben nem is terveznek erős jelenlétet. Mindezekből az körvonalazódik, hogy a Tipo terepjárósabb karakterű utódja lesz az egyetlen nagyobb típus – és még azt is megfogalmazta a vezérigazgató hogy 3,5 és 4,5 méter közé esik majd minden autójuk mérete.


Azt általában már mindenki érzékelheti, hogy az 500-as családon kívül a Panda a márka legnépszerűbb modellje, amelyből már tervezik az újat, annak ellenére, hogy azt is tudják, az ilyen olcsó kisautókra igen nehéz idők várnak 2020 elejétől Európában, az új szén-dioxid-kibocsátási flottaátlagot ezek már nem tudják hozni, vagy ha igen, csak jelentős drágulás árán. Ennek megfelelően valószínűleg a 2020-ra várható Panda is nagyobb lesz, és a Centoventi villanyautó modell koncepció tervére hasonlít majd.

Az sem kétséges, hogy a Fiat kínálat középpontjában maradnak az 500-asok. Ezek a modellek nem hogy csak népszerűek, de jó hasznot is hoznak. François szerint éppen eleget, hogy a villamos verzióra való átalakítás költségét is bele tudják majd építeni a megszokottnál alig magasabb árba.


Az 500E villanyautó új változata már jövőre bemutatkozik. Egyelőre nem tudni róla sokat, a szóbeszédek moduláris akkumulátor-rendszerről szólnak, amely 100 km-re elegendő akku blokkokból állna, és viszonylag könnyű lenne bővíteni.

Az olasz márka mostanában nem sziporkázik Európában, 2018-ban valamivel 700 ezer alatt maradtak az eladások. Úgy néz ki, a tervek alapján inkább ennek a szintnek a megtartása lesz a cél a cégnél, a növekedés lehetősége a vezérigazgató szavai szerint is elég távolinak tűnik. Ráadásul a Fiatot a cégcsoport többi márkája is erősen behatárolja: az Alfa Romeo és a Jeep kínálatával sem lehet túl nagy az átfedés, hiszen az a cégcsoport szempontjából pazarlásnak felelne meg, így természetesen ez is indokolja, hogy a kínálat bővítése egyáltalán nem szerepel a tervekben.

Kapcsolódó videó:



Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk