2020-tól hibrid hajtást kapnak a legkisebb Fiat gépjárművek

2020.01.12
A Fiat új hibrid meghajtású kisautói akár 30%-os szén-dioxid kibocsátás csökkenést is hozhatnak a korábbi, 1,2 literes 4 hengeres benzinmotorokhoz képest – legalábbis a gyártó szerint.


A Fiat nemrég vezette be az új Firefly motorcsalád kisebbik változatát, amelynek az 1000 köbcentis, 3 hengeres, 70 lóerős változatához illesztettek hozzá egy szíjhajtású indítómotor-generátort. Jelenleg úgy néz ki, hogy ez lesz az alapmotor a jövőben mind a Panda, mind az 500-as kínálatban is, a régi 1200 köbcentis 4 hengeresek helyett.


Az nem kétséges, hogy itt most csak egy igen-igen enyhe lágy-hibrid rendszerről beszélünk, amely nem több, mint egy 11 Ah-s Li-ion akkumulátort tartalmaz, amely természetesen nem alkalmas arra, hogy tisztán villamos üzemmódra váltsunk, viszont még így is jelentősen csökkenthet a fogyasztás.


A másik jelentős módosítás az, hogy a gyártó 6 fokozatú váltóra áll át, minden eddiginél hosszabb áttételezéssel. Ez a városokon kívüli forgalomban hozhat a tulajdonosok számára nem kevés fogyasztás-csökkenést.


A hibrid kis Fiatok 2020. februártól lesznek elérhetőek a Fiat kínálatában Európában, és úgy tűnik, hogy az első lépés a Fiatnál a kínálat megújításában. A cégvezetés korábbi nyilatkozatai szerint hosszabb távon kivezetik a piacról ezt a két kisméretű típust, és nagyobb kategóriájú autókkal jelennek majd meg a márkakereskedők kínálatában.

Kapcsolódó videó:



Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk