Néhány héten belül megérkezhet a világ negyedik legnagyobb autógyártója

2019.12.12
A Fiat Chrysler Automobiles (FCA) már egy jó ideje udvarolgat a francia vállalatcsoportnak. Nemrégiben izgalommal fogadta a nagyközönség a bejelentést, miszerint az FCA egyesülhet a Peugeot anyavállalatával, a PSA-val, s így létrejöhet a világ negyedik legnagyobb autógyártója.


A Reuters most arról számolt be, hogy a PSA már közölte belső levelezésében a saját munkatársaival, hogy az autógyár az elkövetkező hetekben kötelező érvényű egyesülési megállapodást ír alá. A Reuters szerint a hírt két egymástól független forrás is megerősítette. Ezen közlemények szerint a két autógyár azt közölte az alkalmazottaikkal, hogy több mint 50 ember (főleg jogászok) fogja összeállítani az egyesülés részleteit.

A fúzió lemenedzseléséhez kilenc, egymástól független munkacsoportot hoztak létre, melyekben részt vesz többek között David Ostermann a PSA globális üzletfejlesztési vezetője, valamint Olivier Bourges, a PSA ügyvezető alelnöke is.


A tárgyalásokra váró kérdések között szerepelnek azok az aggodalmak is, melyek magukban foglalják az Európai Unió üzemanyag-hatékonysági szabályait, az átfedések miatti létszámcsökkentés veszélyét, valamint az érdekeltségi kör (részvényesek) jogait. Ebben a tekintetben a helyzetet nem könnyíti meg az a tény sem, hogy a részvényesek között szerepel a francia és az olasz kormány, kínai nagyvállalatok, valamint az Agnelli és a Peugeot család is.

Sőt, időközben olyan zavaró körülmény is belépett a képbe, mint a General Motors bírósági keresete, mellyel összefüggésben a peres eljárás épp a múlt héten indult meg. A pert állítólag a GM azért indította, ert véleménye szerint az FCA vezető munkatársai megvesztegették a Union Of Autoworkers (UAW) tisztviselőit, hogy jobb feltételeket szerezzenek az alkalmazottaikkal folytatott kollektív szakszervezeti tárgyalások során. A GM szerint ez tisztességtelen előnyt adott az FCA-nak, és ennek eredményeként "jelentős károkat" okoz jelenleg is a GM-nek. Legutóbb láttuk, hogy az Egyesült Arab Emírátusokban sztrájkoltak a GM-dolgozók, ami a C8 Corvette késleltetését is eredményezte.


Az FCA elnöke, John Elkann elutasította a pert, eközben az FCA egy nyilatkozatában kijelentette: "Erőteljes védekezésre törekszünk az ellenünk indított érdemtelen per ellen, és az annak bizonyítására, hogy a GM vádjai alaptalanok, minden létező jogorvoslati lehetőségünkkel élni fogunk."

Sokan, köztük maga az FCA is megemlítette, hogy a per időzítése nem volt véletlen, a GM arra törekszik, hogy borsot törjön az FCA orra alá, a PSA-val folytatott egyesülési tárgyalásai közepette. Elkman ennek ellenére bizakodó, és kijelentette, hogy még ez év vége előtt aláírásra kerül a kötelező érvényű egyesülési megállapodás a PSA-val. Kíváncsian várjuk tehát a fejleményeket.

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk