Itt vannak a legújabb részletek az új Fiat Panda 2024-es modellről

2023.08.05
Mint ismeretes, a Fiat 2024 nyarán új modelleket dob piacra, melynek egyik tagja az új elektromos Fiat Panda lesz.

A Fiat 2024. július 11-én – annak 125. évfordulóján – mutatja be az első új, megfizethető elektromos autócsaládot, és az 1980-ban debütált Fiat Panda akkori mintáját követik, amely akkoriban a haszonelvű autózás ikonjává vált a dobozos stílusával és az egyszerű dizájnnal.

A cég vezérigazgatója, Olivier Francois a következőket mondta: "Olyan lesz ez, mint a Dacia, ugyanakkor tele lesz olyan immateriális javakkal, amelyek örömet okoznak majd Önöknek!". Az új autócsalád tagjai a "befogadó, zseniális és olasz" szlogen alatt alatt fognak futni.

Ez nagyjából le is leplezi a kilátásba helyezett járműcsaládot, nevezetesen a Pandát, a Puntót, a Tipót és az Unót – bár a cég főnöke kacéran nem volt hajlandó konkrét részleteket közölni arról, hogy mely modelleket fogják jövőre piacra dobni, azon túl, hogy megerősítette, 3,6 és 4,5 méter hosszúak lesznek.



Tökéletesen fel tudjuk törni a megfizethető, szórakoztató autók kódját!” – mondta Francois. "Arra koncentrálunk, hogy valami egyszerűt, menőt, örömtelit készítsünk, tudjátok, egy kicsit különleges ez a számunkra. Megvan a DNS, és talán átvehetünk néhány tervezési támpontot a Pandától és az 1980-as évekből, és mindezt újra életre kelthetjük."

Francois úgy érvelt, hogy a Fiat története egyedülálló helyzetbe hozza a céget a piacvezető Daciával szemben, még a pénztárcabarát Daciával szemben is, vagyis hogy a végén megfizethető autókat dobhassanak piacra: „A DNS-ünkben benne van az az elfogadás, hogy a kevesebb az néha több; az olaszok által gyártott egyszerű autó nem egy fajta büntetés az ügyfelek számára, hanem öröm; egy egyszerű autó, amit bárki más gyártott, az persze büntetés.” – mondta.

Fenntartva a kilátásokat, hogy a megfizethető Fiat kínálatban szerepelni fog egy Panda által ihletett jármű is, Francois megerősítette, hogy a vállalat nyitott egynél több B-szegmensű autó bemutatására a később forgalomba kerülő Fiat 600e mellett. A 600e-t "a ferdehátú és a SUV közé" besorolva, a Pandára is utalhatott, amikor arról beszélt, hogy van egy másik autó is erre a helyre a piacon.

"Mindenki meg volt győződve arról, hogy ez a szegmens eltűnik, de ahogy látom, nem tűnt el annyira – több tervünk van a Pandával kapcsolatban, mint bármikor korábban." – mondta. „Úgy gondolom, valószínűleg Önöknek lesz ilyen autója; megvan hozzá a kapacitásunk, hogy egy másik B-szegmensű autót demokratikusabb, alapvetőbb módon készítsünk el az Önök számára”.

"Amit létrehozunk, annak 100%-ban követnie kell az európai ízlést, de szükségünk van arra, hogy szereplők legyünk a Közel-Keleten és Afrikában is, és az ehhez hasonló piacokon. Ez az oka annak, hogy azt mondtam, a 600-as mellett valaminek még helye lehet. amely nagyon európai a céljait tekintve."

Arra a kérdésre, hogy a Fiat Centoventi koncepcióját bevonják-e az új tervekbe, Francois kifejtette: „A Fiatnak két oldala van. Az egyik oldal egy kicsit vintage és érzelmesebb, mint pl. a Topolino, az 500-as és a 600-as esetében ezt az oldalt mutattuk meg”.

A másik oldalt jövőre fogják látni. Lehetséges, hogy a Centoventi egyes ötleteit felhasználjuk majd. Lehet, hogy nem pontosan úgy fog kinézni, de lehetnek olyan szempontok, amelyeket fel fognak majd belőle ismerni. A Centoventi volt a mi kísérleti alanyunk, hogy már jó előre megmutathassuk Önöknek a Fiat másik oldalát is, amire már utaltam.

Kizárta azonban a koncepció néhány extravagánsabb megjelenését, például a cserélhető akkumulátort. "Amit jövőre bemutatunk, abban a korábbi koncepcióból lesznek ötletek, de az akkumulátorcsere nem szerepel a terveinkben. Lehet, hogy a következő generációban majd igen, de a beszállítókkal folytatott tárgyalásaink során megállapítottuk, hogy ez egy olyan ötlet, amely jelenleg még érett meg." - mondta. Várhatóan hibrid és elektromos változatokat is kínálnak majd az új modellekből, mivel a cég számára a korábbi hajtásláncok kulcsfontosságúak a költségek alacsonyan tartásához.

Francois azt is hangsúlyozta, hogy a Fiat minden megfizethető autójának globálisan eladhatónak kell lennie ahhoz, hogy elérjék a márka kívánt haszonkulcsát, ami azt sugallja, hogy ez potenciálisan a Stellantis „intelligens platformján” alapulhat, amely a gigavállalat meglévő saját költséghatékony fejlesztése. Ide tartoznak még a CMP és e-CMP architektúrák is, amelyeket eddig csak Indiában és Dél-Amerikában használtak, de amelyek a közelgő Citroen e-C3 alapjául is szolgálnak. Az e-C3 pl. 21 ezer angol font belépési árat céloz meg, ami lényegesen alacsonyabb lehet így, mint a riválisok árai.

Az árakkal kapcsolatos kérdésre Francois azt mondta: "Kihívás lesz, de dolgozunk még ezen. Ma az 500e villamosításának a költsége a fő kihívásunk; rugalmasnak és nyitottnak kell maradnunk a lényeges dolgokra."

Következésképpen azt is elismerte, hogy a vásárlóknak esetleg le kell mondaniuk bizonyos biztonsági felszereltségekről ahhoz, hogy az autók árai versenyképesek maradjanak. A Dacia ugyanezt a megközelítést alkalmazza: megfelel minden biztonsági előírásnak, de lemond néhány olyan technológiáról, amely a magasabb csillagos minősítéshez szükséges az egyre szigorúbb és az ütközések elkerülését célzó technológiára összpontosító NCAP-teszteken. Ennek ellenére a Dacia óriási értékesítési sikereket ért el Európa-szerte.

A kihívás nem technikai jellegű – minden felszerelést hozzáadhatunk a hezitálók megszerzéséhez –, de a kérdés az, hogy a vásárlók akarnak-e fizetni mindezekért?” – mondta Francois. "A legtöbb esetben valószínűleg az autóinkba beépítjük ezeket a tartozékokat, de amikor egy olyan autóról álmodozol, mint a 80-as években a Panda, el kell döntened, hogy mit szeretnél; valóban elfogadod, hogy nincs pl. benne autonóm vezetési mód? Ezek a tulajdonságok, amik nélkül objektíven is élhet az ügyfél? Szerintem igen. Kész vagyunk-e feláldozni ezeket a funkciókat? Igen. Minden előírásnak megfelelünk, de ha borzalmasan drága, akkor ez a vásárlói döntésekben a NEM felé billenti a mérleget."



Az új Fiat Panda belső kialakítása

Korábban már betekintést nyerhettünk abba, hogy az olasz márka által tervezett belsőépítészeti koncepció jóvoltából hogyan nézhet ki majd az új Fiat Panda belülről. Az olasz cég híres Lingotto gyárának centenáriumi ünneplése részeként egy videórészlet utalt a Fiat szerint 2024-től piacra kerülő autók néhány részletére. Az utastér kialakításának lekerekített műszerfala és középkonzolja a Lingotto tetején elhelyezett versenypályát utánozza.



A fejtámlákba integrált hangszórók mellett látható, hogy még a kormánykerék is felvette a tesztpálya ovális megjelenését. Az autó elülső részén látható egy körbefutó fénysáv, amely több tucat LED-ből áll.

Nem vagyunk biztosak abban, hogy ezeknek a koncepciós képeknek mely elemei kerülnek majd végül gyártásba, bár egyértelmű, hogy a Fiat meg akarja őrizni a családi autói által ismertté vált vidám stílus nagy részét.



A külső dizájn tekintetében várhatóan korlátozott színválaszték fog rendelkezésre állni, de az opcionális borítások és a városi karcolásoktól védő vaskos műanyag dörzscsíkok révén való személyre szabhatóság valószínűleg megmarad.

Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:


Forrás: AutoExpress
Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk