A Stellantis teljesen átalakítja az európai kereskedői hálózatát

2021.05.25
A Stellantis teljesen átalakítja az európai márkakereskedői hálózatát, miközben alkalmazkodni kíván az ipar villamosítással járó változásaihoz, ideértve az online értékesítés fellendülését is, és el szeretné érni az egyesülés után ígért szinergiákat.

Miután a Fiat Chrysler és a Peugeot gyártója, a PSA egyesülésével megelakult év elején a Stellantis cég, Carlos Tavares vezérigazgató számos területen intézkedéseket jelentett be, a költségcsökkentéstől a technológiai partnerségekig.

A világ negyedik legnagyobb autógyártója több mint 5 milliárd euró (6,10 milliárd dollár) éves szinergiát ígért, és elmondta, hogy ennek 7% -át az értékesítési műveletek megtakarításai és az általános költségek eredményezik.

A Stellantis most bejelentette, hogy 2023 júniusi hatállyal megszünteti 14 márkájával összefüggésben az összes európai értékesítővel kötött jelenlegi értékesítési és szolgáltatási szerződését.



"Az ügyfelek profitálni fognak a többmárkás és többcsatornás megközelítésből, szélesebb körű szolgáltatásokkal." - mondta a csoport szóvivője.

A jelenlegi szerződések e hónap végén szűnnek meg, két év felmondási idővel, és erről értesítjük a kereskedőket, míg az új disztribúciós hálózatot röviddel ezután választjuk ki, objektív kulcsfontosságú kritériumok és tényezők alapján.” - tette hozzá.

"Együtt fogunk működni a hálózatok képviselőivel, hogy meghatározzuk azokat a ténybeli kritériumokat, amelyek alapján 2023-ig egy igazán jól teljesítő hálózatot építünk fel." - mondta a csoport szóvivője.

Az azonban jelenleg még nem teljesen világos, hogy ez a folyamat csökkenteni fogja-e a Stellantis hálózat méretét Európában.

A Stellantis szóvivője azt is elmondta, hogy a döntést elsősorban az ágazat közelgő szabályozási változásainak előrejelzései miatt hozták meg.

2023 júniusától jelentős változások történnek az Európai Unió csoportmentességi rendeletében (BER), amely antitröszt mentességeket adott az autógyártók számára, lehetővé téve számukra, hogy franchise-hálózatokat működtessenek, ahol meg tudják határozni, hogy ki és hol értékesíti a termékeit.

A szabályozás várhatóan még finomításra fog kerülni, hogy figyelembe vegye az online értékesítés fellendülésével és az új piaci szereplők megjelenésével kapcsolatos változásokat (beleértve az e-kereskedelmi platformokat is).

A CECRA európai járműkereskedő és -javító lobbista cég már jelezte a közleményében, hogy gondosan figyelemmel szeretnék kísérni a szerkezetátalakítás alakulását, és "kiegyensúlyozott elosztási modell kialakítását szorgalmazzák a gyártók és hálózataik között 2023 júniusa után.

Megjegyezték még azt is, hogy az osztrák legfelsõ kartellbíróság a közelmúltban megtiltotta a Peugeot márkának, hogy a kereskedõi kifizetéseket az ügyfelek elégedettségi felméréseihez kösse, és támogassa a gyártó tulajdonában lévõ értékesítési helyeken értékesített jármûvek árát.

Forrás: Stellantis Media / Reuters

Oldalainkon HTTP sütiket használunk, a jobb működésért. További információk