STELLANTIS lesz a gigacég neve az egyesülés után
2020.07.20
Az FCA és a PSA már szinte majdnem befejezte az egyesülési tárgyalásokat – kiderült, hogy az egyesülés után az új céget STELLANTIS-nek hívják majd.
Megállapítást nyert, hogy a
Fiat Chrysler Automobiles (FCA) és a
Groupe PSA - a
Peugeot, a
Citroen, az
Opel / Vauxhall és a
DS tulajdonosai - egyesülésével létrejövő társaság neve
STELLANTIS lesz. A név a
„stello” latin szóra utal, ami azt jelenti, hogy „
csillagok ragyogása”.
A megállapodás értelmében a két cég
egyenlő tulajdonjogú partneri viszonyba lép, így az egyesített társaság a világ negyedik legnagyobb autógyártójává válik.
A
STELLANTIS éves termelése 8,7 millió darab autó lesz, amely számértéket a világon így várhatóan már csak a
Volkswagen Csoport, a
Toyota és a
Renault-Nissan Alliance fog tudni túlszárnyalni. Az így egyesített vállalat a bevételei szerint a világ harmadik legnagyobb gyártójává válik majd, éves forgalma elérheti a 170 milliárd eurót (144,3 milliárd font).
A két gyártó nemrégiben kiadott egy közös nyilatkozatot, amely további részleteket hoztak nyilvánosságra a megállapodásukról. Mindkét fél számára előnyösnek tűnik ugyanis az a lépés, hogy a PSA hozzáférést szerezhet az amerikai piacokhoz, az FCA pedig képes lehet használni a PSA újabb (elektromos) járműplatformjait. A további lehetőségeik közé tartozhat például az is, hogy az autonóm és összekapcsolt járműprojektjeik szintén közösen készülhetnek.
Az egyesített társaság tulajdonjoga 50:50 %-ban fog megoszlani a PSA és az FCA részvényesei között. Az előző márka befektetőinek 5,5 milliárd euró (4,7 milliárd font) osztalékot kell kiosztaniuk, az utóbbi cég részvényesei pedig 3 milliárd euró (2,6 milliárd font) osztalékot kapnak.
A
STELLANTIS bevételeinek a becslések szerint mintegy 46%-a fog származni Európából és 43%-a Észak-Amerikából. A fennmaradó szelet az egyéb piacokról várható. A hír azt is megerősítette, hogy az FCA jelenlegi elnöke,
John Elkann lesz az új csoport elnöke is, míg a PSA vezérigazgatója,
Carlos Tavares szerepe kibővül, hogy lefedje egyidejűleg az FCA-t és a PSA-t is.
A PSA mozog az amerikai piac felé
A jelenlegi állapot szerint az összefonódás a PSA-nak az észak-amerikai piacra való belépésre irányuló terveit teljesen visszaállíthatja.
Tavares ezzel kapcsolatban az alábbiakat mondta: "
Úgy látjuk, hogy az FCA erőssége kiemelkedő Észak-Amerikában, és 12 hónap van még magunk előtt (amíg az egyesülési folyamat befejeződik), hogy gondolkodjunk mindezen."
Ha azonban az Egyesült Államok is bevezeti a szén-dioxid-kibocsátással kapcsolatos szabályozási változtatásokat, akkor a PSA arra készülhet, hogy ott is bevezesse az alacsony kibocsátású járműveket.
Tavares hozzátette: "
Minden olyan villamosítási know-how, amelyet az európai piac számára fejlesztettünk ki, nagyon jelentős eszköz lenne, ha az USA piacára behozhatnánk a megfelelő szintű fejlesztés érdekében."
„
Meg kell várnunk az egyesülést követő időszak első gyümölcseit, de valószínűleg nem kell majd tovább várnunk, mint néhány évig.” – mondta
Mike Manley, az FCA vezérigazgatója. Megjegyezte azt is, hogy az új
Opel / Vauxhall Corsa értékesítési eredményei is jól alakulnak (miután a márkákat a PSA megszerezte). „
Ez azt mutatja, hogy a sebesség a fókusz mellett valóban nagyon gyorsan konvergálhat a platformokon.” – tette hozzá
Manley.
Nyereség, egyesülés és globális partnerségi trendek
Az
FCA nettó árbevétele 115,4 milliárd euró (99,66 milliárd font) volt, amelyet 4,84 millió jármű értékesítésével értek el (beleértve a
Fiatot és a
Jeep-et is) 2018-ban. Ebből 5 milliárd euró (4,3 milliárd font) nyereségük származott - ez 34%-os növekedés az előző évi eredményhez képest. Eközben a
Groupe PSA 3,88 millió járművet adott el 2018-ban, s ezzel 74 milliárd euró (63 milliárd font) bevételt és 3,295 milliárd euró (2,844 milliárd font) konszolidált nettó nyereséget generáltak - ez pedig 40,4 százalékkal volt magasabb a 2017-es évi eredményekhez képest.
Kapcsolódó videó:
Forrás: Auto Express