Kertek alatt az új Fiat Topolino – íme a legfrissebb részletek a retró stílusú elektromos kisautóról
2023.07.13
A Fiat részéről is megerősítették, hogy az új Fiat Topolino elektromos autó 2024-ben kerül forgalomba az európai piacon.
Ha a Topolino bárkinek is ismerősnek tűnne, az azért lehetséges, mert nagy mértékben
a Citroen Ami-re épült – kivéve a retro-fókuszú stílust. Formáját az 1936 és 1955 között gyártott eredeti Fiat 500-as ihlette, egy olyan jármű, amelyet általában „Topolino” néven ismertek Olaszországban.
A név szó szerint lefordítva azt jelenti, hogy „bébi egér”, ami illik ehhez a pici kétüléses elektromos autóhoz. A Fiat szerint az új Topolino „
a dolce vita új fogalmát hozza el a városok utcáin, széles közönség számára, beleértve a fiatalabb vásárlókat, családokat és a városi élet szerelmeseit”.
Eddig
az olasz gyártó nagyon keveset beszélt a harmadik EV-jéről – a Fiat 500e volt az első, a nagyobbik testvére, a 600e pedig a második. Sok mindenről fel lehet ismerni a kis Topolinót, mint például az apró kerek fényszóróiról, a Fiat 500-as jellegzetes körvonalairól. az ugyancsak jellegzetes hűtőrácsról, a fehér felnikről, a nyitható vászontetőről és persze a vastag kötélről oldalt, amely állítólag azért került oda, hogy megakadályozza azt, hogy kiessünk a járműből.
Az autó rendelhető lesz hagyományos keménytetős modellként vagy a képeken is látható nyitott tetős, nyitott oldalú strandkocsi kabrió formában is.
A Citroen Ami (és a mechanikailag teljesen azonos Opel Rocks-e) műszaki adatai alapján a Topolino maximális
hatótávja nagyjából 75 km, végsebessége pedig 45 km/h, köszönhetően az 5,5 kWh-s akkumulátornak és a 8 lóerős villanymotornak.
Az autó belsejében
63 literes csomagtér található, emellett a Fiat olyan egyedi Topolino kiegészítőket is kínál, mint a rack táska, a Bluetooth hangszóró és egy pár tartalék üléshuzat, amelyek egyébként olyan anyagból készültek, hogy
strandtörölközőként is használhatók.
A Citroen Ami már eddig is több kulcsfontosságú piacon lett sikeres a tavalyi bevezetése óta, és
Olivier François, a Fiat főnöke úgy véli, hogy segíthet a márkának abban, hogy jobb városi mobilitást biztosítson. a tágabb Stellantis csoporton belül.
François azt is elmondta, hogy a Stellantis partnereivel, a Citroennel és az Opel-lel a Topolinóról folytatott tárgyalások eddigi legnagyobb kihívása az volt, hogy biztosítsák a Fiatnak a projekt melletti elköteleződéséhez szükséges termelési mennyiségeket.
A Stellantis a közelmúltban további 300 millió eurós beruházást jelentett be a marokkói Kenitra gyárba, ahol az Ami-t gyártják, amivel potenciálisan
évi 50 000 db. négykerekűre emelik a meglévő gyártási kapacitást.
"
Ha már egyszer belevágtunk, azt szeretném, hogy nagyon sikeres legyen ez a project!" -
mondta François - „
A nagy sikerhez pedig növelnünk kell a kapacitásunkat. Ilyen megbeszéléseket folytattam a Citroennél és az Opelnél dolgozó kollégáimmal.”
„
Az új Fiat Topolino bemutatását arra is használjuk, hogy próbára tegyük a vásárlók étvágyát az autóvásárlás helyett, nem pedig annak birtoklásában.” –
árulta el Francois is. Európában ugyanis a Citroen Ami jelenleg heti 39 euróért bérelhető, de 7-12 ezer Euró körüli áron akár azonnal is megvásárolhatjuk az autókereskedésekben.
"
Az idei gyártási mennyiség elkelt, talán jövőre is." -
mondta Francois. "
Így úgy gondoltuk, hogy megragadjuk az alkalmat, hogy kipróbáljunk valami újat, és megnézzük, hogyan reagálnak az emberek az ilyen típusú előfizetési ajánlatokra."
Ezenkívül a Fiat a Topolinót az online értékesítés próbapadjaként használja; csak egy specifikációban érhető el, beleértve a színt is, vagyis az ügyfelek három kattintással megvásárolhatják online. "
A kereskedő továbbra is kritikus a tevékenységünkben, de ez egy olyan autó, amelyen tesztelhetünk új ötleteket, és az otthoni vagy a kereskedésben történő vásárlás három kattintással izgalmas ötlet." -
mondta Francois.
Míg a Topolino csak egy színben kapható, és mindig is az lesz, Francois elárulta, hogy a cég azt is fontolgatja, hogy évente-kétévente lecserélik, és teljesen új külsőt adnak az autónak.
Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:
Forrás: Auto Express