A Fiat egy egész „autócsaládot” hoz létre a Pandából
2024.05.05
A Fiat a Pandán alapuló autók „családját” kívánja létrehozni, miközben a cég az 500-ashoz hasonló bővítést tervez az egyik legkedveltebb márkájának felhasználásával.
Miután márciusban a Fiat lerántotta a leplet öt Panda koncepcióról, a Fiat dizájnvezetője,
François Leboine arról beszélt, hogy
szeretne egy „nagyobb Pandát” készíteni, és praktikusabb autósort a piacra vinni az 500-as sorozat mellett, melynek minden tagját a Panda ihlette.
A Fiat utalt arra, hogy az öt formatervezési koncepció közül négy egészen biztosan gyártásba kerülhet, melyek közül az első – egy új
Panda városi autó –várhatóan már 2024. július 11-én bemutatásra kerül. 2027-re az olasz márka a Panda modellek teljes kínálatával szeretne jelen lenni a piacon.
Egy új Panda, nem hallottunk erről korábban?
Emlékezzünk vissza a 2019-es Genfi Autószalonra, ahol a Fiat bemutatta a
CentoVenti koncepciót – egy olyan autót, amelyet – mint utóbb kiderült - már akkor is a következő generációs Fiat Pandának szántak. Menő, aranyos, 100 %-ban elektromos, és egy akkoriban már öregedő autó helyettesítésére tervezték.
Azóta azonban mindebből soha semmi nem valósult meg, de a Fiat most végre előjött újra ezzel a koncepcióval, amely egy új elektromos városi autójnak ígérkezik.
A Mega-Panda névre keresztelt változat sokkal nagyobb lesz, mint a jelenleg ismert Panda változatok, és állítólag a Fiat ikonikus Lingotto tesztpályájának ovális formája ihlette, amely az egykori torinói gyár tetején található, beleértve az olyan részleteket, mint a műszerfal, az információs és szórakoztató képernyő. és az ülések is. Ne aggódj, a kormánykerék azért nem lesz ovális alakú. A Fiat szerint
a CentoVenti koncepció segített inspirálni az autócsalád összes további tagját is.
Az elektromos Panda a jelek szerint inkább kis crossoverré fejlődik tovább,
nagyobb belső térrel, mint a jelenlegi változat, és nagy hangsúlyt fektetnek az előállítása során a fenntartható anyagokra.
A Fiat pick-up visszatérhet Európába?
A Fiat nem aratott óriási sikert az utolsó Európában eladott pick-upjával, a
Fullback Cross-szal – amely tulajdonképpen nem volt más, mint egy átcímkézett Mitsubishi L200-as. Ennek ellenére a Fiat kisteherautói a világ más részein nagy népszerűségnek örvendenek, pl.
a Fiat Strada Brazília egyik legkelendőbb járműve.
A cég azt állítja, hogy ez az új pick-up „
globális szinten is sikeres lehet”, sőt azt mondták, hogy valószínűleg Európában is bevezetik. Leboine megerősítette a kisteherautó európai bevezetését a Panda-bővítés részeként, mondván, hogy „kisebb lesz az átlagosnál”, és összhangban lesz a Fiat küldetésével, hogy a járműveiket ne kompaktnak, hanem inkább praktikusnak tartsák.
Új Fastback
A Fiat egy másik nagy terve egy új Fastback formájú Panda bevezetése, amely világszerte a Tipót válthatja fel. A Tipo eladási eredményei pl. az Egyesült Királyságban katasztrofálisak voltak, de máshol – például a Közel-Keleten – a Tipo óriási siker a mai napig.
Az új Fastback koncepció inkább SUV-nak tűnik, mint elegáns ferdehátúnak, valószínűleg a Peugeot 408-at kívánta lemásolni a Fiat.
A Giga-Panda
Úgy tűnik, a Fiat azt csinálja, amit az 500-assal már sikerült megtennie,
a szó szoros értelmében a lehető legnagyobbra feszítik szét ezt az autót. A Giga-Panda névre keresztelt koncepció egy „tágas családi SUV-ot” takar, ami jelenleg hiányzik a Fiat kínálatából.
A Fiat kempingezni megy
A Fiat ötödik, egyben utolsó koncepciója egy lakóautó. A „megbízható társnak” nevezett Fiat szerint ez a koncepció a 80-as évek eredeti Panda modellje előtt tiszteleg, és egy SUV-on alapul. Úgy tűnik, ez az a Fiat koncepció, amely a legkevésbé valószínű, hogy hamar gyártásba kerül.
Sikeresek lehetnek ezek az 500-as dominancia mellett?
A Fiat számára mindig is
felemás szerencsét hozott a kínálatuk bővülése, különösen a kínálat felső végén. Emlékszel a szerencsétlenül járt hétüléses 500 literes MPV-jükre?
A Fiat azt állítja, hogy mostantól
két fő sorozatra osztja az autóit – az egyik az 500-as ihletésű „Dolcevita” sorozat, amely magában foglalja az 500-asok kínálata mellett a 600e-t és a Citroen Ami-alapú Topolino-t is. Emellett pedig
ott lesznek a Pandák a másik oldalon.
Leboine ezt így magyarázta meg: „
Nagyon hasonló ez ahhoz, ahogy az agyunknak is két oldala van, és a vásárlóink típusától függ, hogy ki melyiket használja...” -
majd hozzátette: „
Nincs korlátja annak, hogy a Panda márka választékát és annak sokszínűségét mennyire szélesíthetjük ki”.
Itt válogathatsz a jelenleg készleten lévő Fiat modellek közül:
Forrás: CAR Magazine